Pokker Ernő életrajza

Tóth János, Salamon Gábor

Pokker Ernő 1901. február 7-én született Fertőszentmiklóson. Két éves korában a család Bősárkányba költözött, ahol később Ernő az elemi iskoláit is végezte. Tatára és Pozsonyba járt középiskolába, melynek elvégzése után nem talált állást, de szívesen segített édesapja kovácsműhelyében. Két éves katonaidejének letöltése után 1923-ban felvételt nyert Sopronba a Magyar Királyi Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára. Itt olyan barátokra talált, mint Dinda János, Gyulay Zoltán, Pulai Ferenc vagy Bősze Kálmán, akiket ma a magyar szénhidrogénipar nagyjai között tisztelünk. Tanulmányai során különösen a geológia és a kémia kötötte le figyelmét. 1928-ban szerzett bányamérnöki oklevelet, de az akkori nehéz gazdasági helyzetben nem talált munkát, ezért alkalmi segédmunkát és magántanítást vállalt és egy évig műszaki díjnok volt a bányamérési tanszéken. 1931-ben sikerült elhelyezkednie a mecsekszabolcsi bányánál bányamérő, bányaművelő mérnök beosztásban.

Erre az időszakra estek az amerikai székhelyű EUROGASCO vállalat koncessziós szénhidrogén kutatásai a Dunántúlon. Ezek az Ő szűkebb hazáját, a Hanságot is érintették. A közeli Mihályi környékén 1934-ben kezdődött kutatófúrás, az első Rotary rendszerű mélyfúrás volt Magyarországon. Itt szénhidrogént nem, ellenben nagytisztaságú szén-dioxidot sikerült kinyerni a föld mélyéből. E jelentős előkutatások Őt is élénken érdekelték.

A munkálatok végül a Zala megyei Budafapuszta térségében hoztak átütő sikert, ahol 1937-ben, a lispei olajmezőn két kutat is termelésbe tudtak állítani. Ezzel megindult az ipari méretű olajtermelés a Trianon utáni Magyarországon. A megszületett új iparág rengeteg új munkaerőt kívánt, szakmunkásokat, mérnököket egyaránt. Az alkalmazott mérnökök mind az Erdő- és Bányamérnöki Főiskola korábbi hallgatói közül kerültek ki, főként azért mert a szénhidrogénbányászat ugyanolyan felelősséget, technológiai fegyelmet követelt, mint a bányaművelés.

1938. augusztus 1-én került a frissen megalapított Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság, a MAORT alkalmazásába. Először a kezdő mérnökök számára előírt fizikai „tanulóidőt” teljesítette, majd William Brown amerikai mérnök mellé beosztva a bázakerettyei kompresszor- és gazolintelep felépítését vezette. Ez volt Közép-Európa első ilyen létesítménye akkoriban. Szakmai rátermettségét bizonyítja, hogy 1939 novemberében a MAORT igazgatósága Őt nevezte ki az épülő létesítmény üzemvezetőjének. Az amerikai szakemberek távozását követően pedig Gráf Lászlóval és Purmann Jenővel közösen irányították a kivitelezés befejezését és az üzemeltetést.

Előbbivel együtt dolgozták ki a gazolintelep földgáz-feldolgozási technológiáját és az ezzel kapcsolatos műszaki paramétereket. A mosóolajos gáztisztítással végzett kísérletek eredményeként jó minőségű fűtőgázt állítottak elő és jó hatásfokkal választották le a földgáz cseppfolyós alkotóelemeit. Ezzel megteremtették a PB-gáz palackos értékesítésének feltételeit.

Amikor 1940-ben ismertté vált a lovászi olajmező még dúsabb gáza, már kiváló szakértelemmel választotta ki az abszorpciós technológiát az új gazolintelep számára. A mező láthatóan nagyobb gázkészletére való tekintettel a lovászi kompresszortelep Thomassen kompresszorai kétszer nagyobb kapacitásúak voltak a bázakerettyeinél. Akkor ez volt Közép-Európa legnagyobb kompresszortelepe, melynek beüzemelése az Ő irányításával történt. Technológiai újdonságként itt valósult meg először tisztított földgáz visszasajtolása a rétegbe a racionális olajtermelés és rétegenergia-gazdálkodás támogatására.

Munkája mellett nagy hangsúlyt fektetett a szakmai fejlődésre is. Alapító tagja volt az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 1941-ben megalakult Dunántúli Olajvidéki Osztályának. Itt hangzott el „A földgáz könnyen cseppfolyósítható elegyrészeinek leválasztása” című előadása, melynek egyik különlenyomatát Papp Simonnak, a lispei és lovászi olajmezőket felfedező geológusnak, a MAORT vezérigazgatójának ajánlotta. Ez ma is megtalálható a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum Papp Simon hagyatékában. Az előadás anyaga a Bányászati és Kohászati Lapokban is megjelent.

A második világháború vége szomorú időszakot hozott a zalai olajmezők életében. A kerettyei gazolintelepet bombatámadás érte, majd a front közeledtével a technológiai berendezéseket leszerelték és a Német Birodalom területére szállították, ezzel megbénult az olajtermelés is. Az eszközökkel együtt, angol-német tolmácsként Őt is kitelepítették Ebensee-be. Innen a háború végén megszökött, és visszatért Bázakerettyére, ahol részt vett a lebombázott gazolintelep helyreállításában. 1946-ban a gazolintelepek főfelügyelője és üzemvezető, ’48-ban már a Budafapusztai üzem üzemvezetőjeként olvashatjuk nevét a MAORT szervezeti leírásában.

Élete és szépen ívelő szakmai pályafutása egyaránt derékba tört, amikor az akkori, teljes gazdasági hatalomra törő politikai rendszer embertelen eszközeinek Ő is céltáblájává vált. A Szovjetunió számára jóvátételként előírt kőolajmennyiség kitermelése csak erőltetett, magas gáz-olaj viszony melletti termeltetéssel volt biztosítható. Ennek okán, Bázakerettyén és Lovásziban naponta több mint 1 millió m3 földgázt engedtek a levegőbe. Ez a  rendkívüli gázpazarlással járó olajtermelés több szakembernek, köztük neki is lelkiismereti problémát okozott, mivel felgyorsította a mező kimerülését. A tervektől elmaradó kitermelési adatok kiváló ürügyet szolgáltattak a MAORT államosítására.

A vállalatnál vizsgálat indult és a koncepciós eljárás előzményeként Őt többször is zaklatták, kihallgatták. Több MAORT vezetőt is letartóztattak, köztük az általa nagyra becsült Papp Simont és a termelés szándékos akadályozásával gyanúsították őket. Őt is vád érte, hogy a kompresszortelepeket a szükséges kapacitás alá tervezték. Ez az igazságtalan rágalom szörnyen bántotta. 1948. szeptember 9-én, azon a héten már harmadszor idézte be az ÁVÓ kihallgatásra Nagykanizsára, de már nem ért oda…

A történtekkel kapcsolatban Papp Simon az alábbi jegyzetet írta a Pokker Ernőtől kapott OMBKE előadás előlapjára: „…e cikk írója … a … Lispei olajmező üzemvezető mérnöke volt. … a MAORT ellen megindított ,,szabotázs per" kezdetén Ieugrott a B-132-es Rotary fúrótorony tetejéről és szörnyethalt. FéIelmében lett öngyilkos."

Pályatársai zárkózott, szerény emberként emlékeztek rá, aki magánéletében egyedül élt. Ugyanakkor nagyon embercentrikus, humánus vezetőként írták le, aki felkarolta a fiatal szakembereket, munkásokat, segítette tanulásukat, továbbképzésüket. Leírásaikból egy humanista gondolkodású műszaki szakember képe rajzolódik ki, aki egyenes szárú, öblös pipájával egy angol úriemberre emlékeztetett. Túlzottan lelkiismeretes, aggódó természete közrejátszott abban, hogy az értelmetlen erőszakkal szemben végzetes elhatározásra szánta el magát. Mindennél pontosabban fejezi ki személyiségét búcsúlevelének az a mondata, amelyben ezt írja: „Az életem tele volt jóra való törekvéssel”.